Lövöldözés volt Pest megyében, egy férfit fejbe lőttek
A rendőrség kevesebb mint egy nap alatt azonosított öt embert, emberölés kísérlete miatt nyomoznak.
A rendőrség kevesebb mint egy nap alatt azonosított öt embert, emberölés kísérlete miatt nyomoznak.
A 62 éves férfit két éve ítélték el Németországban, számos bűncselekményt követett el.
Korábban be is törtek az emberierőforrás-miniszterhez.
A nemeskéri T. Gábor a rendőrök szerint nagy mennyiségben állított elő és értékesített speedet. Szerdán tartóztatták le otthonában, éppen akkor, amikor megpróbálta megsemmisíteni a bizonyítékokat.
Más lesz ezután a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes, már irányítja a Készenléti Rendőrséget és a Nemzeti Nyomozó Irodát is.
Az ügyben tett feljelentés-kiegészítéssel a Készenléti Rendőrség foglalkozik.
Arra számított, hogy egy fiúval találkozhat, akin kiélheti vágyait, de őt teperték le a lesben álló készenlétisek.
Lopás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség ismeretlen tettes ellen.
A nő futballhuligánokból szervezte a bűnszervezetét, amely kábítószerrel is kereskedett.
2020-tól a készenléti rendőrség gyakorolja a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. tulajdonosi jogait, a mentőszolgálatnál a szakmai irányítás marad.
Az egyik személyes adattal visszaélés, a másik hűtlen kezelés miatt.
Sőt, a Mercedes gyakran járó motorral várakozik.
A férfi ellen az osztrák hatóságok szerint megalapozott a gyanú.
Annyit lehet róluk tudni, hogy 30 rendőr és 37 ló szolgál a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályán.
A CBRN-E nevű gépjárművek vásárlására vonatkozó pályázatot már kiírták.
Elnöki és miniszteri autók kerülnek a rendőrség istállójába.
Ez lehet a nyolcadik légimentőbázis az országban.
A férfi fellebbezett a döntés ellen, így az még nem végleges.